kontroll.info.hu


2017. március 1.
Milyen vizsgálatokat végeznek jóindulatú prosztata-megnagyobbodás okozta vizelési panaszok esetén?

Amikor orvoshoz fordul vizelési panaszaival, részletesebben kikérdezik korábbi betegségeivel, műtéteivel kapcsolatban. Fontos elmondania ilyenkor azt is, hogy milyen panaszokat tapasztal, mióta állnak ezek fenn, illetve hogy milyen gyógyszereket szed. A kontrollvizsgálatokon is lényeges része a vizsgálatnak az, amikor a vizelési panaszairól beszél. Beszéljen nyíltan, őszintén tüneteiről orvosával!


A vizsgálatot végző orvos ezután ún. fizikális vizsgálatot végez. Ilyenkor áttapintja az alhasat, illetve megvizsgálja a prosztatát. A prosztata vizsgálata a végbélen keresztül történik (rektális digitális vizsgálat), melynek információértéke nagy az orvos számára, hiszen a tapintás alapján megbecsülheti a prosztata méretét, illetve ez alapján a fennálló prosztatabetegségre vonatkozóan (BPH, krónikus prosztatagyulladás, prosztatadaganat) kap képet.


Ezeken kívül pl. laborvizsgálatokat, a prosztata ultrahangos vizsgálatát, a vizeletáramlás mérését, valamint tüneti kérdőívek kitöltését szokták javasolni a leggyakrabban, de azt a kezelőorvos dönti el, mely vizsgálatok szükségesek ezek közül, illetve ezeken kívül is a diagnózis pontos felállításához, illetve a kontroll vizsgálatok alkalmával.




A hír elérési útja:
http://www.vizelesiproblema.hu/news/2017/03/01/vissza-kell-mennem-kontrollvizsgalatra-a-kezeloorvoshoz-ha-mar-megvan-a-joindulatu-prosztata-megnagyobbodasrol-szolo--diagnozis-es-kezelest-is-kapok-a-vizelesi-tuneteimre?&news_id=8&page=details


© 2023 Astellas Pharma Kft. A tartalomért felel: Astellas Pharma Kft.
Publikus oldal, ez az oldal magyar látogatók számára készült.

A weboldal tartalma nem nyújt teljes körű tájékoztatást, és semmiképp sem hivatott helyettesíteni az orvos, vagy bármilyen más egészségügyi szakember által adott javaslatot, tájékoztatást, tanácsot. Bővebb információért forduljon kezelőorvosához!

További információk: Astellas Pharma Kft. 1124 Budapest, Csörsz utca 43. Tel: (1) 577 8200, Fax: (1) 577 8210
Gyógyszermellékhatás bejelentése: drugsafety.hu--.at.--astellas.com
Astellas gyógyszerrel kapcsolatos bővebb információk: medinfo.est-m--.at.--astellas.com